A neves orosz Nobel-díjas író, Alekszandr Szolzsenyicin megrendítő és félig önéletrajzi ihletésű regényében egy szovjet rákosztály komor környezetébe kerülünk, amely a poszt-sztálini Oroszország zűrzavarának és átalakulásának mikrokozmosza.
A "Rákosztály" két elbeszélést ügyesen összefonó allegorikus mesterműként emelkedik ki. Először is, az emberi állapot mélyreható feltárását kínálja, együttérzően mélyedve el a halálos betegséggel küzdő emberek életében. Ezzel párhuzamosan a rosszindulatú szovjet rendőrállam kíméletlen kritikájaként is szolgál, elemezve a társadalomra gyakorolt maró hatását.
Szolzsenyicin művét egy másik Nobel-díjas író főművéhez, Thomas Mann "A varázshegy" című művéhez hasonlították. Ez az irodalmi erőmű egy vidéki szovjet kórház rákosztályán bontakozik ki 1955-ben, mindössze két évvel Joszif Sztálin halála után. A főszereplő, Oleg Kosztoglotov feltűnő hasonlóságot mutat a szerző saját élményeivel. Szolzsenyicin, miután munkatáborban raboskodott, az 1950-es évek közepén egy rákos kórteremben találta magát, és végül győztesen került ki betegségéből. A "Rákosztály" ragyogása azonban túlmutat az egyénen, és a betegek magával ragadó együttesét foglalja magában, amely az orosz társadalom lenyűgöző keresztmetszetét nyújtja, változatos karaktereivel és változó hozzáállásával együtt, mind a normális körülmények között, mind a közelgő betegség vakító árnyékában.
A huszadik század egyik legbefolyásosabb irodalmárának korszakalkotó műve, a "Rákosztály" a Szovjetunióban zajló élet rendkívüli ábrázolása. Szolzsenyicin elbeszélése nemcsak az emberiségnek a halandósággal szembeni ellenálló képességét tárja fel, hanem egyben éleslátó kommentár a kapcsolatok és a társadalmi dinamika bonyolult hálójáról, amely meghatározta egy korszakot. Ennek az időtlen regénynek a lapjain keresztül az olvasók mély betekintést nyerhetnek a poszt-sztálini Oroszország viharos tájaiba és azoknak a rendíthetetlen lelkületébe, akik a veszélyes terepen navigáltak.




