Sarah (10 éves) agydaganatban (medulloblastoma) szenved. Egészségi állapota miatt csökkent az iskolába járási képessége, ezért kapott egy telepresence rendszert. A robotokhoz vagy avatarokhoz hasonló telepresence-rendszereket jelenleg ígéretes megközelítésként tárgyalják a krónikus betegségben szenvedő gyermekek összetartozás-érzetének, társadalmi részvételének és később tanulmányi teljesítményének javítására. Az egyik ilyen, kifejezetten krónikusan beteg gyermekek számára tervezett telepresence-rendszert avatárnak nevezik, és az alábbi képen látható.
Az avatár egy alkalmazáson keresztül kapcsolódik a gyermek tabletjéhez, és mindkét irányba képes hangot továbbítani. A videóátvitel csak az egyik irányban működik, így a felhasználó láthatja az osztályát vagy az osztálytársait, de fordítva nem. Az avatár praktikus, könnyen hordozható és magával vihető az iskolai kirándulásokra. Az avatar használatát és lehetséges hatásait Thomas Pletschko és munkatársai Sarah példáján keresztül vizsgálják.
Tapasztalatok az avatarral
Sarah továbbra is az osztály szerves része maradt, és továbbra is részt vehetett a tanulmányi és társadalmi életben. Az avatár első alkalommal történő bekapcsolása a zeneórán minden probléma nélkül működött. Mind ő, mind az édesanyja különösen lelkesedett azért, hogy az avatár Sarah hangját közvetítette, nem pedig egy robot hangját. A tanár arról számolt be, hogy az avatár megszokása csak rövid időt vett igénybe, és a kezdetektől fogva könnyen használható volt. Valamennyi résztvevő szerint az avatárért való felelősségvállalás egy osztálytárs részéről különösen fontos volt, hogy felhívja a tanárok figyelmét a vizuális jelekre, és hogy a tanár észrevegye, ha Sarah mondani akar valamit. Ami a társadalmi részvételt illeti, Sarah arról számolt be, hogy "valójában ugyanúgy ott volt, mint a többi diák", és "nem érezte magát másnak, mint a többiek". Úgy érezte, hogy "még mindig az osztályhoz tartozik", és kijelentette, hogy az avatár segítségével nem maradt le semmiről, és még suttogni vagy beszélgetni is tudott a szomszédos üléseken ülőkkel anélkül, hogy a tanárok észrevették volna. Arra a kérdésre, hogy más-e az avatárral az iskolában lenni, Sarah azt válaszolta, hogy "természetesen más", de "mindkettő klassz, és mindkét oldalon boldog vagyok", vagyis boldog, hogy az avatárral és a való életben is az iskolában van.".
Kihívások az avatarral
A tanárnő szerint lehetséges kihívást jelentett az órákra való további felkészülés és az anyagnak az avatárhoz való illesztése, mivel mérlegelnie kellett, hogy "Sarah számára ez megvalósítható-e". További kihívást jelentettek a technikai nehézségek, például amikor a kép torzult vagy a kapcsolat megszakadt.
Összefoglaló
Összefoglalva, minden fél (Sarah, az édesanyja és a tanára) túlnyomórészt pozitív tapasztalatokat szerzett az avatárral kapcsolatban. Az avatárral való azonosulás erősen jelen volt, és az avatárt elsősorban arra használták, hogy kapcsolatban maradjanak az osztálytársakkal, részt vegyenek az osztályfoglalkozásokon és az iskolai órákon is, ami a krónikus betegségekkel összefüggésben rendkívüli élménnyé válik. Sarahnak az avatárral kapcsolatos tapasztalatai azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy fizikailag nem tudott részt venni az órákon, képes volt kapcsolatot tartani az osztálytársaival és fenntartani az iskolához tartozás érzését. Ajánlott követelmények a megvalósításhoz
- A szociális részvétel fenntartása érdekében szükséges, hogy a felhasználók az avatár használata előtt már találkoztak osztálytársaikkal és tanáraikkal, és betekintést nyertek az iskolai mindennapi életbe.
- Meg kell határozni az avatárért felelős személyeket (pl. osztálytársak), akiknek feladata az avatár feltöltése és a különböző osztálytermekbe való elvitele.
- A tanárok számára további felkészülési időre lehet szükség, amellett, hogy hajlandók az avatárt a napi rutinba bevezetni.
