A központi idegrendszeri betegségekben (pl. daganatok) szenvedő gyermekek és serdülők kórházi kezelés, gyógykezelés és/vagy rehabilitációs tartózkodás miatt gyakran nem tudnak részt venni a mindennapi iskolai életben. A társadalmi elszigeteltség és annak negatív következményei (pl. a valahová tartozás érzésének hiánya, csökkent jólét és önbecsülés vagy alacsony iskolai végzettség) ellensúlyozására egyre több szó esik a telepresence rendszerekről. De mik is azok a telepresence-rendszerek, és hogyan járulhatnak hozzá a központi idegrendszeri daganatos gyermekek és serdülők társadalmi befogadásához és iskolai reintegrációjához?
A telepresence-rendszereket úgy lehet meghatározni, mint "a jelenlét megtapasztalása egy környezetben egy kommunikációs médium segítségével". Iskolai kontextusban virtuális befogadásról beszélünk, amely olyan oktatási gyakorlat, amely az otthon tartózkodó diák számára virtuális eszközökön keresztül fizikai jelenlétet biztosít az iskolában. Ahhoz, hogy a fizikai távollét ellenére is lehetővé tegyék ezt a jelenlétet, különböző telepresence-robotok vagy telepresence-rendszerek állnak rendelkezésre, amelyek közül kettőt itt részletesebben ismertetünk.
Virtuális tanulási környezet (VLE)
A virtuális tanulási környezet olyan számítógépes szoftver, amely virtuális hozzáférést biztosít az órákhoz, az órák tartalmához, a tesztekhez, a házi feladatokhoz és más tanulási forrásokhoz. Emellett egy olyan közösségi tér, amely összeköti a távoli tanulókat osztálytársaikkal és tanáraikkal, kétirányú audio- és videókapcsolatot biztosítva a beteg otthona vagy kórházi szobája és az osztályterem között. Ilyen VLE-re példa a Bednet, amelyet főként Belgiumban használnak (lásd az 1. ábrát). Ez egy forgó kamerából, egy billentyűzetből, egy mikrofonból és egy tabletből/Chromebookból áll, amelyen a gyermek látható az osztályban. Ezenkívül létezik egy Bednet szoftver, amellyel a gyermek egy számítógépen vagy laptopon keresztül csatlakozhat az osztályhoz, és szükség esetén informatikai támogatást kérhet a Bednet-től.
Telepresence robotok
A telepresence robotok egy, az osztályteremben elhelyezett robotszerű egységből állnak, amelyet a tanuló általában otthonról vagy a kórházból távolról vezérelhet, és amely valós idejű, kétirányú/egyirányú hang- és képátvitelt tesz lehetővé egy táblagéppel vagy számítógéppel való kapcsolaton keresztül. A modellek mobilitási tartományuk, távvezérlési funkcióik, a kommunikációs közeg típusa és általános kialakításuk tekintetében különböznek egymástól. Míg a jelenleg használatban lévő legtöbb telepresence-robot olyan készleten lévő telepresence-robot, amelyet eredetileg irodai környezetben történő felnőtthasználatra fejlesztettek ki, az újonnan kifejlesztett telepresence-rendszereket kifejezetten krónikus betegségben szenvedő gyermekek és serdülők számára tervezték. Ilyen például az Avatar AV1, amelyet a távoli tanuló irányíthat, lehetővé téve, hogy teljesen saját tengelye körül forogjon, miközben nem továbbítja a távoli tanuló videóanyagát az osztályterembe. Az alábbiakban néhány jól ismert telepresence-rendszert mutatunk be (lásd a 2. ábrát).
A különböző rendszerek előnyei és hátrányai
Következtetés és ajánlások
A krónikus betegségben szenvedő tanulók virtuális bevonása a telepresence-rendszereken keresztül bizonyítottan csökkenti a társadalmi elszigeteltség, a szorongás és a depresszió érzését, míg a társadalmi interakciók növekedése elősegíti az összetartozás és a normalitás érzését, és javítja a motivációt és az iskolai teljesítményt. A telepresence rendszerek használatakor azonban néhány fontos szempontot figyelembe kell venni:
- A telepresence-rendszer nagyfokú elfogadása és a tanár, az osztálytársak és a távoli tanuló elkötelezettsége hozzájárul a sikeres tapasztalathoz.
- Különösen fontos az olyan műszaki támogatási szolgáltatás, amely kommunikál az egyénekkel és megoldja a műszaki problémákat.
- Ajánlott az iskolai személyzet képzése a telepresence rendszer használatára és az osztálytársak oktatása.
